A lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg.

a lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg

Gyöngyvirág eloltja a lámpást. Többször levette fejéről sárga kemény kalapját, egy piros selyem zsebkendővel legyezte a kopaszságát, felhuzta meg levetette a keztyüjét.

Midőn a számla végére értek, a nagymama ingerülten kiáltott fel: — Nem tudom, mire való a házmesternek a fütyülő? De csak kerüljek haza! A titokzatos nagyságos úrról sohasem tett említést a nagymama.

A gyermekek beleegyeztek Mélyacsai tervébe. A kontortáblis-uton Imre barátja hosszadalmasan mondott el egy történetet egy fiatal grófról, aki egyszer Frank Boriska szinésznőt elszöktette. Amerikától egy kissé megijedtek. Utóvégre Imrének helyben kell maradni, hogy atyja virágzó magkereskedését majd egykor átvehesse. Gyöngyvirág csak annyit tudott Amerikáról, hogy oda a bünbeesett emberek menekülnek. Ő ártatlan volt, csupán a nagymama házából akart menekülni.

Majd magával viszi Maxot, a nagy kutyát, amely eljár élelmiszert lopni a piacra. Gyöngyvirág szégyenkezve vallotta be, hogy alig van valami ruhácskája és azt is a nagymama őrzi. Legfeljebb nehány zsebkendőt és ingecskét tudna egy batyuba kötni.

  • == DIA Könyv ==
  • Legismertebb a budai Tabán.
  • MÁSODIK FEJEZET • Gyöngyvirág szerelme | Krúdy Gyula munkái | Kézikönyvtár
  • Majd együtt daloltak, és Mariska újra megtanulta, mint egykor, hatvan esztendő előtt, ugyanazon a helyen.
  • Кто его знает, возможно, и есть пути, которые ведут зз пределы города.
  • Это касалось «ТРАНСТЕКСТА». Еще несколько секунд - и все решит один-единственный выстрел.

Mélyacsai legyintett: — Inget kapni hitelbe is. Ösmerek én egy kereskedőt, aki részletfizetésre szállit mindent, még ékszert is. A nagymama borzasztóan gazdag, megvehetné az egész kecskeméti-utcát. Lesz hitelünk bőven.

a lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg

Kipirult az arcuk, a szemük ragyogott, amint a jövőt festegették. Mélyacsai tetőtől talpig végignézte Gyöngyvirágot: — Majd szinésznőt nevelünk a kicsiből. Én ismerem a szinházigazgatókat. Csak rám kell bizni a dolgot. Primadonna leszel, gyermekem.

  1. На Земле переход от ночи ко дню происходит постепенно, по-твоему, произошло на самом деле.
  2. Az arcmosás után vörös foltok jelennek meg

Míután az idő már későre járt, Gyöngyvirág összeszedte füzeteit. A férfiak még együtt maradtak, hogy meghányják-vessék a jövendőt, és főként pénzt hogyan szerezzenek. Gyöngyvirág talán még boldogabban ment fel a Svábhegyre e napon, mint tegnap. Igaz, hogy Imre nem csókolta meg a fülét, de ehez nem is volt alkalom. Az utálatos Mélyacsai folyton a sarkukban volt. Pedig Gyöngyvirág tudott már egy setét kapualjat, ahol megigazithatta volna a cipője szalagját.

Imrének lett volna annyi esze, hogy az alkalmat felhasználja, miután csupán karaván-szagu ládák és olajos hordók voltak a hosszu, mély udvaron. De Mélyacsai folyton beszélt. Gyöngyvirág szomoruan ment el a kiszemelt kapu mellett.

Nem volt bátorsága az aranyfogu ember jelenlétében a cipője szalagját megigazitani. Gyermekkorában, midőn az ablak felső szárnyán néha kinézett a kecskeméti-utcába, délutánonkint nem egyszer látott előkelő hölgyeket és urakat a szemben lévő kapualjban csókolózni, suttogni, sőt ölelkezni.

Egy magas, őszes, szőke bajuszu ur, akit magában gunárnak nevezett, mindig ide huzogatta be a nőket, akikkel az utcán sétált.

Biztos sokat tud. Olyan, mint a király.

A félrebillent kalapot, a fátyolt, a ruhát ijedten igazgatták az urihölgyek, mig a gunár cigarettára gyujtott, mintha mi sem történt volna. Utjában, amely a svábhegyi villához vezetett, kétszer is felirta a lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg padra: Imre.

És nem törölte el az irást. Éjjel eloltotta a lámpást, a teli holdba nézett, amely a hegyek felett járt, mint egy nagy szem és elgondolta szökésének részleteit. Kiugrik az ablakon és a Béla király-ut felé veszi a célt. Egy a lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg feltünik Pest ezer lámpásával.

A nagy alvó házak között epedve vár valaki, mint egy csillag, aki egy másik csillagot vár az égről. Annyit nézett a holdba, hogy lehajtotta fejét az ablakpárkányra, elfáradt, faleveleket hallott beszélgetni egy kis leányról, aki este az erdőben felakasztotta magát egy fára, szél simogatta a haját, mint egy jóságos lehelet, egy kis kő csendesen megmozdult a hegyoldalban és halkan legurult a fák között; éjfél volt s csendesen elaludt.

Azt álmodta, hogy a holdból a ablakpárkányra lépett egy öreg törpe és szigoruan megkérdezte, hogy hová tette a szivét? Felelni akart, de nem tudott.

Az ősz hosszu volt, mint egy fénylő, vörös női hajszál. A nagymama gyanakodni kezdett. Gyakorlott asszonyság létére nem sokáig maradhatott előtte titokban a változás, amely unokáján végbement.

Reggelenkint az ablakhoz vezette és sas-szemével mélyen a Gyöngyvirág szemébe nézett. Máskor megvizsgálta, mint egy nőorvos, tetőtöl-talpig.

Végül betiltotta a Fipsz iskoláját.

Gyöngyvirágnak otthon kellett maradni a svábhegyi villában és nézhette a pirosló hegyoldalakat, fehérlő utakat, sárga völgyeket, mélázó fellegeket. Babonásan bizakodva feküdt a füben a régi villa előtt, ahonnan az alant kanyargó fehér országutat lehetett látni. Teli szájjal szivta a hegyi levegőt, sárga antikgyürös ujjaival kapaszkodott a lengedező szélhez, az élettől teljes öreg fákhoz, de észrevette ismerőseit a Béla király-uton.

Gunyosan elmosolyodott, ha nőket a lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg urakat látott, akik télen a kecskeméti-utca zöld házát látogatják. Ez a vénasszony tele volt csodálatos pesti titkokkal, amelyeket hosszu életén át gyüjtött a lakosság férfi és női társadalmáról.

Néki mindent megvallottak a férfiak és a nők elárulták legbensőbb titkaikat. Szidta a kártyást, akitől egykor olcsópénzen megvásárolta a svábhegyi nyaralót. Minek volt neki a villa, ha benne meggyógyulni sem tud?

Napról-napra dühösebb lett és szokása ellenére közel ment a rácsos kapuhoz, amikor is egy kövér, bujálkodó arcu járókelő uriember felismerte, ijedten köszöntötte a sárga arcu, vércseszemü »grófnét«, aztán ugy elmenekült, mintha puskából lőtték volna ki. Ellenben mindig nagyon vigyázott, hogy Gyöngyvirág ne mutatkozzon a villa első részében.

a lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg

A gyönyörü leánykának hátul kellett tartózkodni, ahol összeszorulnak a vén fák, mint a rejtelem és a bujkáló rigón kivül senki sem láthatja a gyermek rézvörös haját.

Egy kőpad volt az emelkedésen, mint az apácák klastromában. Lehetséges, hogy valamikor szent asszonyok kézimunkáztak e helyen, vagy boldogtalan nők várták a város felől vőlegényüket, aki soha sem ért ide. Itt üldögélt Gyöngyvirág, mikor a nagymama megengedte. Ábrándozgatott a jóságos Fipsz urról, a szentképarcu Imréről és a kereskedelmi számtanról, amelynek ugylátszik örökre befütyültek. Jókai Mór regényét, az Aranyembert találta meg a házban. Vajjon ki olvasta előtte az összerongyolódott könyvet?

a lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg

Ki volt az, aki utoljára képzelte magát Noéminek e helyen? Gyöngyvirág Senki-szigetén Imrét várta, akinek elfelejtette vezetéknevét megkérdezni. Egy délután ismét regényesen nézte az öreg fákat és hallgatta a szelet, amely még soha sem tanánácsolt jóravaló dolgot a magányban, midőn hirtelen lépéseket hallott a háta mögött. Az aranyfogu ember közelitette meg hátulról az elhagyott villát. Gyöngyvirágnak torkán akadt a szó. Mélyacsai nyugodtan forgatta vékony sétapálcáját, mint egy nagyvilági gavallér.

Zöldkeztyüs kezével megsimogatta a leány fejét. Barátai nem felejtették el önt s dolgoznak a kiszabaditásán. Csak ne veszitse el a reményt. Mélyacsai pazarul legyintett: — Ismerem én az öreg tekintetes asszonyt. Ne féltsen engem, gyermekem.

a lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg

Helytállok én a nagymamával szemben. A pesti szélhámos keze hajában turkált, fülébe értelmetlen, zongoraverkli módjára csengő-bongó szavakat sugdosott, nagy melle lihegett, mint egy fujtató, tagjai kinyultak, mint a póké az aranylégy után; a nyaka ráncos és beesett volt és egy ér ugy táncolt a petyhüdt bőr alatt, mint egy vergődő madár. Gyöngyvirág előtt elsötétedett a világ.

MÁSODIK FEJEZET • Gyöngyvirág szerelme

Hirtelen ugy érezte magát, mint azok a nagykalapos, olcsó parfümös, feketefátyolos, selyemruhás nők, akik a nagymama pesti házába osonnak. Könnyek omlottak szeméről és egy régen elfelejtett gyermekkori imádság bugyborékolt felfelé a torkán, mint egy viz alól feljövő emlék.

Aki ételt, italt adott, Annak neve legyen áldott. Igy hangzott az ima, amelyre a nagyanyja tanitotta, midőn az első karéj kenyeret a kezébe adta. És a tragikus percben visszatért az ima, mint egy szentképecske kihull egy régi könyvből és megmenti a kétségbeeséstől a boldogtalant. A nagymama a kertben köhögött, olyan fuldoklóan, mintha egy öreg nösténykutya ugatna. A szélhámos eleresztette a könyező leányt. Gyöngyvirág megszabadulva a durva kezekből, eltakarta az arcát a kezével.

Mélyacsai nevetett, reszkető kezével a leány arcát simogatta és elfulladva állott helyén. Ugy látszik, erőt gyüjtött, hogy ismét megragadja a leánykát.

Tégy valamit a testedért, hogy a lelked jól érezze magát benne! Dr. Gelléri Julianna vntv, biologika

A rigók a lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg figyeltek a fákról. A felhők összenéztek az égen. A füvek lehorgasztották a fejüket. Szegény, kimerült leányka, sorsodat nem fogod elkerülni. Az öreg gazember győzedelmeskedik vonakodásodon. Már aligha lesz erőd visszautasitani az elvetemült vér ujabb támadását. A félelem e rettenetes nagyanyától nem engedi, hogy megmentő sikoltás törjön ki a torkodon.

Utálatos, távozzon! És a néma, elkeseredett küzdelem ismét elkezdődött, amint az országuti őszöreg az arcon lévő foltok fürdés után vörösek megtámadja a parasztleánykát, aki ebédet visz a mezőre. Ekkor azonban megelégelte az őrangyal a gazságot Alulról óriási szökkenésekkel jött egy borjunagyságu fekete kutya. Tompán, vésztjóslóan mordult az eb és medve módjára támadta meg a botjával védekező Mélyacsait. Max, mint egy középkori vitéz vetette magát a rablóra.

a lábát megfésülték és vörös foltok jelentek meg

Csakhamar messziről hallatszott az aranyfogu futamodása. Gyöngyvirág dobogó szivét a kutya hátához szoritotta és ugy figyelt az alulról jövő hangokra. Flikné, a gazdasszony, meglátogatta a nagymamát és ajándékul elhozta kedvencét, Maxot. De a nagymamát nem lehet kibékiteni. Eleget loptatok. Gyöngyvirág rémülten hallgatta a nagymama kiáltozását. Az öregasszony olyan dühös lett a bemutatott számláktól, hogy csaknem megütötte a guta.

Külön megcsókolta a fák derekát, a kőpadot, a bokrok őszi virágát és a levegőt. Ez a tájkép volt az ő gyermekkora.

Midőn későbbi boldog és boldogtalan éveiben visszagondolt a multakra, egy sárga, esőverte, mohos, verendás kertiházat látott, amely körül szarkák cseregnek, rigók ugrálnak és a fák ugy hajladoznak a szélben, mintha az ölükbe akarnák venni az alattuk játszadozó gyermekleányt.

Mélyacsai urat csodálatosképen elfelejtette, mint egy rossz álmot. Talán nem is volt igaz az öreg gazember támadása… IV. A zöld ház hőse. Ismét a régi szobácskájában találta magát. A nagymama ujonnan bemeszeltette az ablakot. Csupán a felső szárnyon szürődött be a világosság, a kocsik zörgése és éjjel a ház előtt a nők viháncoló nevetése, férfiak gordonka-hangja.

A nyár folyamán azonban nagy változások történtek az utcában. A szemközt levő öreg házba beköltözött Szalón Mimi és a nagymama ugy átkozódott, mint egy pogány. Szalón Mimi a nagymamáéhoz hasonló foglalkozást üzött. Zömök, barna, egykor szép, eldurvult arcu és megvető tekintetü nő volt, aki kihajolt az ablakon és a nyelvét öltögette a nagymamára. A két házmester minden éjszaka összeverekedett az utca közepén. A két ház női látogatói letépték egymás kontyát. Maxot meg akarták etetni szafaládéval.

Flikné sokkal barátságosabb volt a szegényebb hölgyekhez is, akik nem egyszer kalap nélkül, füzetlenül, papucsban üldögéltek az udvarra nyiló konyha küszöbén, ahol nagy lánggal égett a svábhegyi száraz galy, mint egy falusi házban. Lángost, pattogtatott kukoricát, sült tököt és krumplit, valamint almát sütött itt Flikné a nőknek, közben hosszu történeteket mesélt előkelő urakról.

Gyöngyvirág a hüvösödő őszi délutánokon hárász-kendőben, magányosan üldögélt az udvari ablak zsalugátere mögött és szomoruan összefonta a kezét, mint egy kis rab.

További a témáról